Honlap neve
Tudni valok....

MENÜ

                    Terhesseg tunetei

 

    Megtermékenyülés

 
Egy 18 éves lány érkezett a nõgyógyászatra azzal, hagy eddig teljesen normális volt a vérzése, de az utolsó több mint egy hónapja késik. Szeretné, fia megvizsgálnák, kiderítenék, mi a baja. A vizsgálat során kiderült, hogy terhes, és ezért maradt ki a vérzése. O erre egyáltalán nem gondolt, mert - mint mondta - eszébe sem jutott, hogy ó teherbe eshet. és azt se tudta, mik ti terhesség jelei.

Most ennek az esetnek a tanulságaképpen leírom azt, hogyan eshet egy lány teherbe, és milyen tipikus jelei vannak ennek az állapotnak. A terhesség létrejöttéhez az szükséges, hogy a lány petesejtje találkozzon a fiú hímivarsejtjével, és megtermékenyüljön. Miután ez meg történt, az embrió a méhbe vándorol, beágyazódik a méhnyálkahártyába, és fejlõdésnek indul. Erre a találkozásra általában szeretkezéskor van esély, amikor a hímivarsejt a hüvelybe kerül. Ez azonban nemcsak szeretkezéskor - a hímvesszõ hüvelybe hatolásakor - lehetséges. Más úton is odakerülhet. Így kézzel is hüvelybe juthat a rátapadt hímivarsejt, és ugyanúgy terhesség jöhet létre (igaz, ennek az esélye kicsi). Erre leginkább pettingeléskor, ill. az elõjáték során (szeretkezéskor) van lehetõség. Így erre is figyelni kell az együttlétkor.

Termékeny napok

Petesejt nem áll mindig rendelkezésre, hisz petesejt-kilökõdés egyszer van egy ciklusban. A fogamzás bekövetkezéséhez a szeretkezésnek a ciklusnak arra a szakaszára kell esnie, amikor a kilökõdés várható. Ez stabil ciklusú nõknél kb. a havivérzést megelõzõ 14. napon van. A petesejt kilökõdése után még 24 óráig - azaz 1 napig - alkalmas a megtermékenyülésre. Tudni kell még azt, hogy a hímivarsejt kb. 72 óráig – azaz 3 napig - megtermékenyítõképes. A hüvelybe jutott hímivarsejt a méhnyaküregbe kerül, és még 3 nap múlva is kimutatható ott. Ez azt jelenti, hogy a petesejt kilökõdését 3 nappal megelõzõ szeretkezésbõl származhat terhesség. A ciklus azon napjait, amikor védekezés nélkül szeretkezés esetén nagy valószínûséggel terhesség jön létre, termékeny napoknak nevezzük. Ez a petesejt kilökõdésének a napját és elõtte - utána 3-3 napot, tehát egy hetet foglal magában.

Az ovuláció csúszhat

Ezt azonban némi fenntartással kell kezelni, mert az ovuláció idõpontját több külsõ tényezõ is befolyásolhatja, így pl. idegesség, feszültség (pl. vizsgák), betegségek, fogyás, környezetváltozás (pl. kollégiumba költözés) stb. Ez különösen igaz a serdülõkorban tévõ lányokra, akiknek esetleg a ciklusuk sem állt még be. Elõfordulhat ún. reflexovuláció is, ami szeretkezés hatására váltódik ki a rendes idõnél hamarabb. Így ez a számított termékeny idõszak akár több napot is tolódhat.

Mikor gondoljunk terhességre?

Terhességre akkor kell gyanakodnia a párnak, ha nemi kapcsolatát létesítettek - még ha védekeztek is -‚ és a havivérzés a tervezett idõponthoz képest késik. Ez nem jelent persze minden esetben terhességet. Mint az elõbb láthattátok, a petesejt kilökõdését - és így a ciklus hosszát - több tényezõ befolyásolhatja: hosszabbíthatja, rövidítheti. A ciklus szabálytalansága is lehet ennek az oka. Emellett a ciklus hosszának természetes ingadozása is szóba jöhet. A védekezés nem jelent 100%-os biztonságot. Különösen akkor nem, ha a módszert helytelenül, nem az élõírásoknak megfelelõen alkalmazzák. A védekezési technikák hibalehetõsége más és más. Ha a vérzés 6-7 napnál többet késett, akkor elõször terhességre kell gondolni (persze csak ha volt elõtte nemi kapcsolat), azt ki kell zárni, vagy meg kell erõsíteni. Erre a nõgyógyászati, ill. gyermek-nõgyógyászati szakrendelésen van lehetõség. A terhesség kimutatására általában két módszert használnak.

A terhesség kimutatása

Ki lehet mutatni a lány reggeli elsõ vizeletébõl egy hCG (hunian choriogonadotropin) nevû hormont, melyet a beágyazódás során keletkezett sejtek termelnek. Ezzel megállapíthatjuk a terhességet a vérzés kimaradása után 6-10 nappal. Ezen az elven mûködnek a gyógyszertárakban kapható terhességi tesztek is (az áruk ezer forint körül van). A máik lehetõség a magzat ultrahangos (UH) kimutatása, mely a vérzéskimaradás után kb. 2-3 héttel alkalmazható, értelemszerûen ehhez fel kell keresni a nõgyógyászt.

Terhességi jelek

Most nézzük a terhességi jeleket, melyeket három nagy csoportba lehet osztani.

Gyanújelek

Elsõ a gyanújelek csoportja. E változások az egész szervezetre vonatkoznak, és nemcsak terheseken, hanem egyéb betegségek kapcsán akár férfiakon is jelentkezhetnek. Ezek az idegrendszer labilitásával magyarázhatók:

- Émelygés

- hányinger,

- hányás (reggel, éhgyomorra),

- fokozott nyálelválasztás,

- bizonyos ételek megkívánása, vagy attól való undorodás, érzékenység bizonyos anyagokkal, szagokkal szemben.

Valószínûségi jelek

A következõ a valószínûségi jelek csoportja, melyek a nemi szervekre és az emlõkre vonatkoznak:

- havivérzés elmaradása,

- a hüvely kékességének és folyásának fokozódása,

- a méhtest alakjának, nagyságának, helyzetének, állapotának változása,

- az emlõ érzékenységének, méretének, feszülésének növekedése, a bimbó sötétedése,

- az elõbb említett hCG megjelenése a vizeletben.

Biztos jelek

A harmadik a biztos jelek csoportja, melyek mar a magzatra, a magzat egyes életmûködéseire vonatkoznak:

- a megtermékenyült és beágyazódott petesejt, ill. a magzat kimutatása ultrahanggal (UH),

- a magzat tapintása kb. 12 hetes kor után,

- a magzat szívmûködésének kimutatása,

- magzatmozgások észlelése tapintással vagy ultrahanggal, a magzatvíz kimutatása.

A gyanújelek csoportjában felsoroltakat, valamint a vérzés kimaradását és a mell feszülését igen korán észreveheti magán a nõ. Nem biztos azonban, hogy az összes tünet jelentkezni fog. Általában a vérzés kimaradása az, ami mindig megvan. ritka kivételektõl eltekintve, mikor valamilyen fokú vérzés van a terhesség megléte mellett. Ilyenkor azonban a következõ menzesz már nem fog megjönni.

Mi a teendõ, ha valakinek 6-7 napnál többet késik a vérzése? El kell mennie a nõgyógyászati vagy gyermek-nõgyógyászati szakrendelésre, ahol az elõbb említett két vizsgálat valamelyikét elvégzik. A nõgyógyászati szakrendelésre nem kell beutaló. Személyi igazolványt, TAJ kártyát és - ha van - a menzesznaptárt kell elvinni, ill. a reggeli elsõ vizeletbõl egy kis mennyiséget (kb. 1 dl elég) arra az esetre, ha a vizeletbõl próbálják meg kimutatni a terhességet.

Ha terhesség nem áll fenn, akkor várni kell a vérzésre.

Ha a terhesség fennáll, akkor az anyát terhesgondozásba veszik. Amennyiben a gyermeket nem szeretné megtartani az anya. ágy a következõképpen lehet eljárni.

 

Asztali nézet